Búcsúzunk attól,aki minket
éveken át a jóra intett,
tanított -s védett,hogyha kellett;
így cseperedtünk szíve mellett.

Mennyi apró és nagy viharban
vitt minket féltve,szinte karban;
lelkünket mentve,fedve sokszor
óvott jövendő záporoktól.

Volt otthonunk és legtöbbünknek
anyánk,apánk -ki kísért minket;
de amit ők nem tudtak adni,
azt kaptuk itt nyolc év alatt mi.

Apró gyermekként még remegve
léptünk ebbe az épületbe,
s most úgy megyünk el,hogy az élet
titokból -tiszta törvénnyé lett.

Bárhová nézünk,most már minden
úgy villan vissza szemeinkben,
ahogy hosszú pár éves múltunk
alatt azt itten megtanultuk.

Feledheti anyját a gyermek?
– Álmában új életre kelnek,
s öreg korban is fényben állnak
gesztusai elmúlt szavának.

Épp így mi is már mindenképpen
magunkba zárva,rejtve,szépen
visszük azokat,kik szeretnek,
s emlékét derűs reggeleknek.

S pajzsként emeljük,hogyha zordul
kínoknak kardja ránk csikordul,
mert az a pajzsunk,az a vértünk,
mit itt tanultunk,s végigéltünk.