Tiszta hajnal csillant megfáradt szemében,
rám tekintett, rögvest mosoly ült az ajkán,
ezt a pillanatot semmiért nem adnám,
kés éle megállt a ropogós kenyérben,

melléálltam, néztem – egyre apróbb, szentem,
karcsúsodott a friss cipócska kezében,
ő mondta és mondta – elhalkult beszédem,
csak álltam ott némán, fojtogatott csendem.

Ó, idő, szunnyadj még, ne rohanj oly gyorsan!
Gyermek vagyok addig, még ő itt van velem,
serénykedik, tesz-vesz – folyvást kezét lesem –
én szentül hiszek a simogató sorsban.

Anyáknak ünnepén tündérlelke röppen,
egyre hangosabban cseng lelkemben dalom,
csókolom két kezét ezen a szép napon –
szemében ott ragyog egy csillogó gyöngyszem.