Verseskonyv-versek

Szerző: Rebarbara

Huncutka

  Sugárka meleg keze cirógatja arcom, huncut szeme rám ragyog és én hagyom. Játszani szeretne, testem csiklandozza, puha csókot lehet szemhéjamra.   Átsuhan felettem, ébreszti az alvót, lágyan húzza le rólam a takarót. Siklik, hangtalanul suhan tova, pajkos bájjal, édesen kanyarogva.   Dallamos kacaja kecsesen ível, kórusban...

Tovább...

Gyermekem

Milyen elragadó, tündéri e gyermek, gagyogó nyelve még ismerte a csendet. Mára már elért abba a kiskamasz korba, szárnyát bontogatja és csicsergőjét be nem fogja.   Mint a színpompás piros alma, mely a fájáról soha le nem szakadna, Úgy csüng szavaimon, szeme nyitva, ám úgy tesz, mint aki nem hallja.   Mégis Ő szívem legtündöklőbb...

Tovább...

Álom

  Zuhantam a mélybe, az üres nagy semmibe, aztán fel az égre, onnan is egyre messzebbre. Megérkezett, kire mindig is vágytam, zafír szemén keresztül a szívébe láttam.   Lüktető motorját a szeretet hajtja, bántó szó ajkát soha el nem hagyja. Ő életem támpillére, mentsvár, oltalom Nála nemesebb lény nincs kerek e világon.   Mint obeliszk,...

Tovább...

Szemérmetlen szemérem

Szúrós barna szempár vájta bele magát húsomba, bőrömet égette a tekintete, gyötrően fájt ahogy belém mart. Arcom tűzben égett, pilláim remegve lestek rá, rohantam volna karjaiba, mint láncra vert rab, bénultan álltam, foglya lettem, s nem tettem, amit akart. Harcba szálltam önmagammal, viaskodtam éjjel-nappal. Szívem csak...

Tovább...

Látogatók

Ezt az oldalt megnézte 25 látogató.

Kövess minket