Nézem a szemben lévő falat. Tekintetem üres.
Ezernyi gondolat oltja ki szüntelen egymást.
Kérdésekre kérdések a válaszok.
Mi lesz a múlt? Hol van a jelen? Mi volt a jövő?
Kérdések, melyre a válaszok már itt vannak,
Hallom, látom, elfogadom, de dönteni nehéz.

Kezemben a jövő, a kulcs, melyet, ha elfordítok,
Kinyithatja a zárat. De a tér melyet feltárok,
Nem az enyém. Belép más. Elviszi a fényt,
Mely belőlem fakad. Kiolt mindent, ami életet ad.
Szeresd, fogadd el magad, s mind azt, amit kaptál!
De ha annyira szeretsz, hogy érte mindent feladj,
Ami eddig valójában voltál.

Csak szív magába mindent ez az örvénylő érzés,
Mellyel mindent mi én vagyok, adom tovább.
De erőm fogyóban, látásom homályos.
Kezemet nyújtom, hogy elkapják,
De szemükben a rémület fénye rezzen.
Elveszhet minden!

Apró csomagokban a végtelent kapom.
Boldoggá tesz, és újra fényt érzek,
Melyet szórok magamra két kézzel.
Szeretek annyira, hogy utána újra lássam
A kihunyt szemben a szeretetet?

Minden elveszhet! De hát vesszen,
Hogy újra éljen, szeressen.
Akiért odaadnám életem,
De érte élni, még jobban szeretnék.

(2017.04.07.)