Az én lelkem nem bűntelen.
Nem fehér, nem is fekete,
csak valami köztes szín,
s úgy csillog a zúzott felszín,
mint az élet tisztelete.

Én mindig könnyelműn adok,
s nem nézem van e cserébe.
Ott leszek. Tudom, mikor hív,
szinkront ver ez a buta szív,
nem téved… van tükörképe.

Nem félek, mert kiálthatok,
hiszek szavam erejében.
Féltés… megkóstolt ez az íz.
Gyújt és olt, mint tűz és a víz,
s látni tanít a sötétben.

Bennem, s benne van az érték.
Nincs vád. Nem is ítélkezem.
Vár rám, ha aprókat lépek,
s ha véget ér a történet,
ő ott lesz, s fogja a kezem.