Két lap közzé szorított szónak érzem magam.
A betűk ott sorakoznak,
De csak én tudom, mi van oda írva.
Nem lát senki, nem tudnak rólam.
Keresem a kiutat. Olyan, mintha
Csúszna elfelé az asztal lapja.
De mozdulni nem tudok.
Világba szeretném kiáltatni magam.
Láttatni, hogy igen, itt vagyok.
De a szorítás nem ereszt.
Mint egy befogott száj, ami csak mormol,
De ordítani tudna.
Várom a huzatot, mely talán felkap
És tova repít, bízva abban, hogy megnyílok.
Megtalálnak, felvesznek, elolvasnak
És elmondják másnak is, hogy: Itt van!
De nincs szellő. Nincs sem ajtó, sem ablak.
Sötét van, talán én magam sem létezem.

(2017.04.10.)