Volt-nincs lábnyomok nedves konyhakövön,
bűntelenné törölt foltok és pacák.
Botlásaink a kopottas küszöbön.
Vigasszal megtörő könnyes némaság.
Légtérben lezárt szó és párnacsaták.

Falak között álmok, színek halmaza.
Elringatott hang… az otthon illata.

Óvott védtelen… Ajtófélfán számok,
szép lassan összemegy, kicsi lesz a ház.
Csomót köt és kiold. Gyűrődő ráncok
talanítva… Nem kell smink, semmilyen máz.
Egymásért tettek, mindent megmagyaráz.

Várnak, s én várok őszinte szavakra.
Áldott, mint a féltés: ” Vigyázz magadra!”