Átszellemült lénye – Művészünk csak alkot,
hófehér vászonra pingál egy-két karcot…
…majd pacsmagol némán – terád cseppent engem,
sorspemzlinek hegyén szivárványvér serken,

angyali magzatom szemtükrében látom
egykori önmagunk – benne ég a lángom,
nem vagyunk a régi – csillag-tükröm nézem,
ősztónus tűnik fel az ezüstös képen,

Művészünk még alkot – mesternél az ecset,
ősztócsába mártja, létvászonra mered…
…szerelmünk bíbora, múltunk radírfoltja,
vászonlétünk szélén leng hibáink rojtja…

…de, ő tisztaságot satíroz szemünkbe,
őszinte kézfogás erejét kezünkbe,
cifra palettáról impozánsan rajzol,
vászonra fröccsen a szikrázó csillagpor,

fény-ezüstre hajad, barázdáltra arcod –
agg szeme sem rebben – alkonyművész alkot…
…hűségreményekkel alázatos csendben,
szép emlékké válunk antik akvarellen…