Április verőerein ömlik a tavasz
Tajtékot vernek a hőhullámok s porol a szél
Korai lenne ha siratnálak, de
keselyű arcú remény kapaszkodik gondjaim kocsijába
s fekete lovakat fog belé
s fekete kocsisokat ültet a bakra
s fekete asszonyokat hoz, akik követnek
És fekete sugárnyalábok hullnak a napból
a lábam elé a kövekre ,
hiába mondom, hogy szeretlek !
Riad bennem a gyermek
Szűkölnék mint kutyák akiket
vackaikból kivertek
s menekülnék !
de csak ülök , s bámulom kezeimet
tehetetlen
teérted feleselő emlékeim között
Anyám