Az ablaknál üldögélt,
kezét ölébe ejtette,
fájó, dagadt ujjait
kötényébe rejtette.

Messze járt gondolata,
tekintete távolba révedt,
el kell, hogy jöjjenek…
már rég látta őket.

Nincs harag szívében,
csak aggódó szeretet…
becses emlékei színezik
a már fakuló életet…

Anyák napja van ma…
ilyenkor mindig jönnek…
türelmetlenül számolja a
lassan vánszorgó percet.

Hozd el őket… istenem,
suttogja s halkul imája…
a kaput nézi reménykedőn,
hogy nem vár hiába…