Mikor a fejemben
még csak egy gondolat voltál,
a jövőmet, épp, hogy el kezdtem építeni,
kis szíved, már akkor hallottam dobogni.
 
Teltek az évek, és te végre megfogantál.
Az én szívem alatt, a te kis szíved dobogott már!
Nagy hassal, büszkén, féltően éltem,
mert, ha elveszítelek, azt én túl nem élem!
 
Már alig vártam!
Már alig bírtam kivárni!
A gyönyörű gyermekemet,
a karjaimban akartam tartani.
 
Megszülettél, én magamhoz öleltelek,
tudtam, hogy soha többé, el nem engedlek!
Mikor a homlokodra csókot adtam,
a kis bőröd illatát, úgy magamba szívtam.
 
Mikor kis kezeddel, markoltad az ujjamat,
tudtam, hogy ez örökké így marad.
Mikor a keblemre tettelek, úgy néztél fel rám,
mintha én lennék az Isten: Drága kis babám.
 
Vigyáztam rád, óvtalak,
és ez már, mindig így maradt.
Már nem tudom elképzelni az életem,
hogy te nem vagy itt nekem.