Anyák napjára, együtt a család.
Milyen jó is látni, a sok Mamát.
Az ágyon ül a Dédi, keze már úgy remeg,
ezüstszínű haja,befonta a kék eget.
Anyám ül mellette, és fogja a kezét.
Átöleli Anyját, látom könnybe lábadt szemét.
Már a szarkalábaknak éles a kontúrja,
mégis simogatja, a tavasz fuvallata.
Az Anyám, most is a legszebb nekem,
az esthajnal csillagát, látom szemeiben.
A keze olyan lágy, finom, ha simogat,
elmúlik minden bánatom.
Nézem őket, s elgondolkodom,
milyen jó is volt a gyermekkorom,
tőlük oly sok szeretetet kaptam,
rájuk mindig, mindenben számíthattam.
Szembe ülök velük, s látom magam bennük,
mindig hiányzik odaadó,forró ölelésük.
Melléjük ülök, egymást átöleljük,
forró csókokkal halmozom: megfáradt kezük.
A gyönyörű lányom, most éppen belép,
ragyogó arccal harsogja szép versét!
Már az én könnyem is csorog le arcomon,
s a tündéremet, magamhoz szorítom.
A Dédi! A Mama!  Az Anya.
Szeretetével, elhalmoz minket a dédunoka,
csodálatos ez a nap,és mindig,egy
gyönyörű emlék marad…