Ha behunyom a szemem megszűnik a Világ,
gondolataimnak semmi nem szab határt.
Érzéseim féktelenül törnek a felszínre,
elvisznek hozzád, lehetsz bármily messze.

Mint szárnyaló táltos, a felhők közt járva,
repülök feléd a sötét éjszakában.
Sietnem kell, mert az időm véges,
vággyal telt álmaimnak az ébredés vet véget.

Oda kell érnem, meg kell találjalak,
hogy lopjak magamnak édes csókokat,
lelkem melegével átöleljelek,
s magamba gyűjtsem minden szereteted.

Aztán fájó szívvel ott kell hagyjalak,
míg a fénylő csillagok mutatják utamat.
Mert amikor újra feljön a Nap,
az álmok egy pillantás alatt szertefoszlanak.

Kalandozó lelkem visszatér testembe,
ébredés az álmokat végleg elkergette.
Mégis azt jelzi szívem dobbanása,
éjszakai utazásom nem volt hiába.

2016.08.11.