Milyen szép, hogy édesanyám… ez az életadó szó,
Szinte a friss mezei csokorhoz hasonlítható.

Ősz hajadat, ahogy szétfújja a szellő,
Úgy látom, mint égen a sok bárányfelhő…

Törékeny kis tested, elment, az óta már angyal lett,
De ha kimondom a nevedet, az nekem amulett!

Míg éltél a támaszom voltál
Engemet cserben, sosem hagytál.
Sajna, már nem ölelhetsz, mire vágytál…
Majd követlek én, ha szólít a halál…

Vecsés, 2016. március 1. – Kustra Ferenc