Csak egy ember…talán
másnak semmit nem jelent..
nekem mindent..ő az én anyám
múltam idézve szépíti a jelent
belőle lettem én
méhének rejteke ringatott
s örült, ha e gyenge lény
odabent magáról hírt adott
egy reggelen látott meg a világ
éreztem könnyeit hullani
melyek, mint csodás égi láng
fénnyé akartak gyúlani..
de múlt az idő, felnőtt lettem
messze sodort a sors, a mostoha
most, hogy fényképét elővettem
felemás érzés dúl..most..soha..
nagyritkán láthatom őt
sokszor csak magam elé képzelem
a lassan őszbe forduló főt
gondolatban simítja két kezem
a mindent adta, a semmit kérte
tükröm láttam lelke igazgyöngyein
legyenek el nem mondott imák érte
lassan földre hulló könnyeim..