Búcsú

Susog a lomb, ha levele összeér,
Szellő játszik rajta, mint kedvenc hangszerén.
Ülök a fűben, s e lágy dallam elér,
Fülembe mászik, így költözik belém.

Képzeletem messzire szárnyal egy madárral,
S szemével látom: hát ez lesz a virággal…
Elhervad, és lassan a fűbe hajtja fejét,
Csókot hint a földre, majd lehunyja szemét…

Lassan hozzám bújik a Föld minden hangja,
Csodát ad, de érte a lelkemet akarja…
Küzdök én, ha kell! …míg van bennem erő…
Tán halhatatlan leszek, talán – a jövő…

Betakar a csillagos ég, s míg halkan zúg a lelkem,
Ringat a csend, s a magányban a végzet szorít engem.
Tűnik az álom, a szivárvány, és minden tarka kép…
S nem emlékszem többre, másra: csak jó volt és szép…