Gyönyöröd, felülmúlhatatlanul ragyogja be lelkem.
Szereteteddel feküdtem, hiányoddal keltem.
Szívem heves verésében, született egy dallam,
Bármerre is sodor a szél, dúdolgatom halkan.
Szállsz velem. Láthatatlan társként, vigasztalod  lelkem.
Istenem mond mi lesz? Ha tovább egyedül kell mennem.
Üres testben, halott szívvel, hogy éljek e földön?
Temess majd az emlékedbe, ha számból több szó nem jön.
Engedd meg hogy szíved mélyén, aludhassam álmom,
Az sem baj ha ehhez, emlékké kell válnom.
S ha mégis egyszer szükség lesz rám, s felidézel engem,
Keltsd életre szerelmeddel, benned nyugvó lelkem.