Szótlanná váltam – hová lett hangom?
Azt szeretném, hogy mindenki hagyjon!
Szeretnék újra csöpp gyermek lenni,
konyhafiókból cukorkát csenni.

Rózsafák mellett követlek csendben,
látom az arcod gyöngyharmatcseppben.
Meghajlott háttal merengsz a múlton –
figyellek némán – illatos úton.

Velem örültél, ha ötöst hoztam,
kacagva puha öledbe rogytam.
Nem kiabáltál, ha rosszat tettem –
duzzogva, gyorsan sarokba mentem.

Boldog a szívem – szótlanná váltam,
dolgos kezeddel fogod a vállam,
szelíd hangodon pihen a lelkem,
újra csintalan kisgyermek lettem.

Szememben ez nem fájdalom könnye,
minden szeretet csillogó gyöngye.
Rózsád kelyhében ezernyi álom,
lágy sziromlelked aggódva átfon.

Bütykös kezeddel fogd még a vállam –
pergő világban helyem megálljam!
Bűntudat mardos, bajom csak ennyi. –
Nem tudok ilyen jó anya lenni!