Állandó vendégem most az őszi szél,
szeszélyét éli a vén akácokon.
Nyomot hagy törékeny billentyűzetén,
miközben játszik csapongón, könnyedén,
mélabús dalt a kifosztott húrokon.

Hűvös borzongás az elmúlás… bánat.
Hallgatom… életízű türelemmel,
hisz melengetne a látott változás,
lassú hervadásban ott a mosolygás,
vigasztalás… élénk, tüzes színekkel.