Ha mesélni tudnál…

Ha mesélni tudnál nekem,

Szépséges rózsabokor,

Hevesen és tüzesen,

Csöndösen, tömören.

 

Elmondanád e nekem?

Mily ösvényeken jártam eddig?

Ameddig ez lett belőlem?

 

Milyen volt  életem gyermeként?

Hogyan viselkedtem?

Voltak barátaim?

Vagy magányos voltam,

Mint a magányos farkas az erdőben?

Kinek hangják minden nap hallom.

A távolban vonít a falka,

Majd utána  ő egymagába.

 

Drága gyermek, drága kincs!

Barátja voltál nagy odvas fának,

A nagy nírfának a tó szélen,

A fehér galambnak,

S a hóvirágnak.

Barátja télnek, nyárnak

Tavasznak és őssznek.

Barátja voltál annak a fúnak!

 

Drága rózsabokor, drága kincs,

Drága lélek, kedves anyó!

Milyen fiúról volt szó?

Ismertem, a barátom volt?

 

Angyalom , édes kicsi leány

Hogy barátod volt?

Ismerted -e ?

Ez nyomasztja lelkedet?

 

Kedves anyó !

Nyomasztja lelkemet

Ismerem –e szeretem e?

Barátom volt vagy ellenség?

Vagy egy árva két tűz közé szorulva?

 

Pici leány, kedvesem

Szeretted a szerelmedet!

A fiút ki beleesett a tóba,

Elsülyedt

és hullámok csaptak össze a feje felett!

 

Szeretted a szerelmedet

Az árva fiút.

Szeretted…

 

Drága rózsabokor! Kedves anyó!

Nem emlékszem

De hiányzik!

Ki barátja volt a fehér galambnak…

Ki szerelmem volt…

Kiért szívem meghasad…

Az volt ő ,az árva,

Árva fiú.

 

Drága angyal, édes kislány,

Sose voltál egyedül !

Sose egyes-egyedül.

Mindig volt ki megvigasztalt,

Ha bánatos voltál,

Ki megölelt ha fáztál,

Ki szeretett és óvott.

 

Drága rózsabokor, kedves anyó

Édes élet, halandó

Az élet mulandó.

 

Jaj angyalom !

Láttad e azt a csillagot,

Ki minden éjjel rád ragyog!

Ki fényével elárassza az egész földet!

Ki boldogságot sugározz

Minden halandó  szívbe.

 

Látom ,

Szeretem

Ő az.

 

Köszönöm neked drága rózsabokor,

Hogy ezt elmesélted,

Szebbé téve ezzel további életemet.