Neked játék,neked szerelem,
neked a fény és a végtelen.
Nekem a hiány,nekem a küzdelem,
nekem a bűn és a félelem.
Arcul csapott magányunkra rászáradt illúziókkal,
két sornyi hír lett az életem.
S ami szép,azt csak képzelem.

Neked eső,neked havazás,neked maradt a tisztaság,
fehér lepedőn.
De záporverte homlokodra jeleket karcol az idő,
mert nagyon fáj,mert üvölteni kéne,
mert nem lehet,
mert nem lehet,
mert amit nem lehet, az az élet,
mert lehetetlen az élet, mert nincs igaz.

Széttépett imakönyveink között a megtalált nyomornak
sohasem lesz vége.
Neked játék,neked szerelem,neked a fény
és a végtelen.
Nekem a hiány,nekem a küzdelem,nekem a bűn
és a félelem.
Csak tovább roncsol a vágy,az eltévedt boldogság.

Kit fáradt vándorként engedtünk be hozzánk,
s ránk gyújtotta házunk.
De nem, nekem szép így is,
nekem szép a volt,s a lesz is,
még ha a bűnnel házasságot kötsz is.

Hajnali házak csendjét ma még titokban zárjuk,
s a kulcs halott fémtestként postaládánkba koppan,
mint startpisztoly dörren a meneküléshez,
mert futni kell, magam,magad ellen,
mert a világ máglyát rak egymást ölelő testeink alá,
s a gyönyör nedvei a kozmoszba áradnak szét.

De itt ez csak per,itt ez csak büntetés.
Neked játék,neked szerelem,neked fény,
Nekem a végtelen.
A közös bűn,a hiányzó értelem.
Mi neked küzdelem,nekem a félelem.

Talán egy más korban,
egy más létben vége lesz a láznak.
De most,ami volt,ami lesz odaadod másnak.
Ez most a búcsú és a kezdet is.
Ez most fájni fog,még ha tudjuk is.