Verseskonyv-versek

Kategória: Szonettek



Szonettkoszorú az EMBER emlékére

1. LEJTŐN

Percként illannak semmivé az évek, 
a csúcsról csalódottan térünk vissza,
elfáradt útjától a büszke lélek,
a távolság tetteinket beissza.

Most támaszt keres, mibe kapaszkodva
lejtején többé nem féli a járást,
visszhangot, kinek bátran panaszkodna:
vár egy távoli, rég elhalt kiáltást.

Mert elérte célját, Tovább...

Zsuka a tengeren

I.
Opál tükrökön villognak a fények.
Hullámok taraja között repülnek
vad madárfelhők,mintha pihenőből
reppentek volna egy csendes körből.
A kékülő horizonton elidőz
a napfény,mint kétezer fokos gőz.
S az Idő átöleli az aranyló
arcú kislányt,amint a tűz alól
kilép és emelkedik a magasba
a hegyek fölé,hogy érjen Tovább...

A nyár

A nyár az én szerelmem, érte égek,
halálthozó csókjára szomjazom,
erdőket áldozok szilaj tüzének,
bár ajkam is hervadna el azon.
Görnyedve várom télen a szobámba,
a tűz körül álmodva csüggeteg,
lángóceánját képzeletbe látva,
mely semmivé hamvasztja a telet.
S ha lángszerelme sápadt őszbe vénül
s zöld pártadísze Tovább...

A tavasz

A tavasz immár kalapját emeli
S meghajol előtte a vacogó tél is.
Kedves vendég a lassú léptű vándor
Ő nem pihen, a földre vásznat varázsol.
Fest zöldet, hogy érezd a fű illatát
Meg lilát is, hogy meglásd az orgonát
És rajzol föléd átlátszó szirmokat
Mert tudni kell,  naponta hálás miért vagy,
És ha leejti kezéből a ceruzát Tovább...

Loading


Látogatók

Ezt az oldalt megnézte 135 látogató.

Kövess minket