Verseskonyv-versek

Kategória: Szabadvers, próza

Szabadvers és próza. Amatőr szabadversek, prózák.

Ígérd meg, hogy soha, soha nem leszel boldogtalan

Ígérd meg, hogy soha, soha nem leszel boldogtalan Abban a világban, ahol a lányok térdeit eltakarta vastagon a több rétegű durva szövésű ruha. Igen abban a világban kellett élnie két egynemű gyermeknek, akik már igen korán tudták mi az igaz szeretet. Tudták, hogy abban rossz nem lehet, hogyha az ember tiszta szívéből szeret.  ...

Tovább...
 
   

Pergőtűz a Don-kanyarban

Ziu… fűűűű… zz… zz….
A lövedékek, sivítottak, zizegtek, gellert kapva ki tudja merre mentek. Csak úgy belecsavarodtak az életbe, emberek testébe… Váratlanul jöttek, mindig…

1942. január 11. –e volt és már esteledett, sötétedni is kezdett, amikor a bunkerben meghozta a döntést vitéz Beregfalvy Edömér főhadnagy,
Tovább...

Tovább...
 
   

A BANKTISZTVISELŐ

Még soha nem követett el semmilyen bűncselekmény, vagy szabálysértést. Közlekedési kihágása sem volt és még egyszer sem tartóztatták le gyorshajtásért.
A munkahelyén a bankban, ahol dolgozik, megbíznak benne, bár a sors úgy hozta, hogy nem igen halad előre a ranglétrán. Ennek következtében a fizetése igen kevés volt a
Tovább...

Tovább...
 
   
 
   

A hobó

Olyan szép volt, amilyen csak lehetett december 6.–n. Hideg volt, de szikrázóan sütött a nap.
A hó, millió csillám módjára, visszaverte a napsugarakat.
Judy Hanke ücsörgött a padon. Jól felöltözve nem fázott. Arcbőrének nagyon jót tett a napsütés. Ideje is volt, már három éve nyugdíjasként pihente az élet fáradalmait.
Tovább...

Tovább...
 
   

A PECH

Joe Krakker a dolgok folyásával megelégedve tövig nyomta a gázt. Már csak három óra volt a határig és akkor már Mexikóban kezdheti újra az életét. Ahogy ráfordult a déli autópályára, kezdett megnyugodni. Miközben végiggondolta az elmúlt napok eseményeit, észre sem vette, hogy jóval túllépte a megengedett 55 mérföldes...

Tovább...

“Csak egy álom…”

„Csak egy álom…” képzeletbeli beszélgetés a pokol tornácán a mennyek kapuja előtt… 1.rész ***** Az Úr szolgája: Már vártalak bűnös lélek… ismerlek jól, Tőled csak egyet kérdezek: – Mit tudsz felhozni mentségedül, hogyan látod Földi létedet? Én / EGO: – Megszülettem, bár nem kértem senkitől az Életet,...

Tovább...