Verseskonyv-versek

Kategória: Vigasz

Vigasztaló versek, vigasz versben

Csak a hited marad

Van olyan fájdalom, mit már nem is érzel, akkor sem, ha a szívedben ezer sebből vérzel. Könnyed már nem folyik, nem áztatja arcod, csak nézel magad elé, feladtad a harcot. Elfogadod, hogy ez a Te sorsod, míg másnak boldogság jut, te fájdalmadat hordod. Hang nélkül cipeled a válladra tett terhet, elkövetett bűneidért csak így vezekelhetsz....

Tovább...
 
   

A Mennyországba vágyom

Vigyázz a szívemre ne törd darabokra, ha szeretsz még engem ne küldj a Pokolra. Mert én a Pokolban helyem nem találom, ha innen mennem kell a Mennyországba vágyom. Oda, ahol nincs más csak önzetlen szeretet, szabadon szállnak a lelkek a fodros felhők felett. Nyugalom és béke tölti be a teret, ahol minden áldott lélek csakis boldog lehet....

Tovább...
 
   

A reménység állomása

Repítő felhők, napsugarak szárnya. Éjt hazudtoló pirkadatok, megannyi vágya. El nem múló jó hír, ez a hit vallomása. Szeretetből fakadó remények; ragaszkodása. Serkenő erőnk; meg-meg mozdulása, Ezek életünk mozgató rugóinak; összefonódása. Talán hiszel majd szemednek; ha eljön a fény, Az új kezdet megalapozása;...

Tovább...
 
   

Fáj-dalom

Gazdagon piheg mellettem, míg a jajj szavamat gyűjti. Koldusból lett úr felettem, esélyt kócol, töri, gyűri. Álmot, reményt csikar, ráncol. A láncommá összefűzi. Rab legyek, ki nem szabadul, könnyemtől hajt, bogáncs virul. Nem idegen. Jól ismerem, hisz annyi arcát láttam már. Marad, mondja, véglegesen. Kitiltanám, de hazajár....

Tovább...
 
   

Van még olyan

A szemedbe
port hint.
Olyan ez, mint
a félelem bére,
nincs Aki remélje,
hogy megélje
a másnapot.
Véredben fürdik,
vádol, hogy élsz
s valamit remélsz.
Belőled kéri,
mert úgy véli,
Nálad a jussa,
mit Neked adott.
 
Őt kerüld el!
 
Összekulcsolt kézzel,
nézel a magasba.
Ajkadról ima
mi válaszra vár,
Járom és iga,
mely a vállad
Tovább...

Tovább...
 
   

Magányűző

Még védőburkot alkot,
körötted a fájdalom,
a magány méltósága
büszkén ül válladon.

Szabadulnál tőle,
de hűsége páratlan,
kárörvendőn nézi,
feladod fáradtan.

Kőszívéhez láncol, övé
vagy, észre sem veszed,
Megszokottan tűrőd,
a kapott bilincseket.

Csábít a nap fénye,
érzed, hogy menni kéne,
de megadón legyintesz:
Tovább...

Tovább...