Verseskonyv-versek

Kategória: Magány

Magány versek, magányos versek, amatőr és klasszikus versek a magányról.

A hűséges barát

A bundám barna volt, Vörös foltok borítottak, Az éjszakával azonosultak. Boldog voltam.   Emlékszel még rám? Szaglásztam a légy után Közben orrom táncolt furán. Mint az orángután.   Te még kicsi voltál Még csak járni tanultál. Ott nyüzsögtem körülötted Őriztem  a főnökömet.   Kezedből ettem...

Tovább...
 
   

Mérvadó a köd-sűrűség…

Eredeti Baso féle tankában filozofált a szerzőpáros… Lombsátor, könnyed Kelmeként, erdő fölött. Ködös hajnalok. Lágy csók, szerelmes pára, Fény néz álmodó párra. * Hajnalban leszáll A köd. Szűrt, reggeli fény. Látótávolság. Puha, gyűrött ölelés, Erdőben kalandlelés. * Álmosan hűvös A ködborított hajnal....

Tovább...
 
   

Temetői meditálás

A halottaink… ismeretlen ismerős? Versben és haikuban… Vajon élek, mint ki, mindent feladott már? Vagy, mint ki nem tudja, a halál erre jár? Úgy élek én, mint ki, őt nagy szívvel várja? Nem hiszem! Életnek ő nem ajándéka! De nála van és ő borítja életre fekete leplet, Van, ki addig sem találta életében ha, fényt keresett. Az életben...

Tovább...
 
   

Enyészet ideje… 2/2.

Avagy, a múlás impressziói víziók? Versben és apevákban… Az elmúlás, ördögtől való cselekedet? Vízióm, majd megyek… itt hagylak benneteket… Már Sátán Kerülget, Megfelelő Pillanatra vár. * A nyugdíjas már elfogyóban és le van írva! Lehet, hogy életében, végig, magát csak „nyírta”.,. Ha Sorsod Mostoha, A...

Tovább...
 
   

Enyészet ideje… 1/2.

Avagy, kegyelemről vízió? Versben és tankában… Kegyelem csak néz… Körben, enyész már minden. Múlás is múlik… Fekete rózsa nyílik, Halál csokrába illik. * Kegyelemnek itt Már nincsen semmi dolga. Múlás, múltba vész! A vég köpenybe burkolt, Sötét szíveken hurkolt. * Kegyelem leül, Lehet, megint elkésett? Utólag…...

Tovább...
 
   

Egy madár sóhaja

Gyenge madár vagyok. Rosszat senkinek nem akarok. Eltörték a szárnyamat. Vele törték ketté álmomat. Hív a végtelen messzeség, Szólít magasba az ég. De szállni már nem tudok. A föld magához láncol. Bárcsak újra szabad lehetnék! Felhők felett magasan repülnék! Testem lebegne határokon ár. De ez csak álom.A valóság sivár....

Tovább...

Monológ

Kevés az idő, néha végzetes, félek egyhamar megbetegszem. Családom nem lesz, félem a holnapot, bennem a remény szüntelen halott. Ki értheti bánatom? Ki van velem, ha fáj nagyon? Két kezemen meg tudom számolni, akik mellettem állnak történjék bármi. Egyszer, egyszer ok nélkül pofonok, kibírom mert nagyon kemény vagyok, ezt gondolom,...

Tovább...