Verseskonyv-versek

Kategória: Boldogtalanság

Boldogtalan versek, amatőr és klasszikus versek a boldogtalanságról

Sorsom (51 éves lettem)

Nem vagyok senkinek a pártolt embere, Pedig ez a siker előfeltétele. Még mindig igen töröm, hajtom magamat, Állítom, hogy ez a sikeres folyamat. Ápolgathatna már egy kicsit az élet, Dönthetne már, hogy feladattal megméret. Mért jó a sorsnak; éjjel-nappal kesergek, Példánya vagyok az igazi pechesnek. Sorsom! Tegnap lejárt a hét...

Tovább...
 
   

Egy madár sóhaja

Gyenge madár vagyok. Rosszat senkinek nem akarok. Eltörték a szárnyamat. Vele törték ketté álmomat. Hív a végtelen messzeség, Szólít magasba az ég. De szállni már nem tudok. A föld magához láncol. Bárcsak újra szabad lehetnék! Felhők felett magasan repülnék! Testem lebegne határokon ár. De ez csak álom.A valóság sivár....

Tovább...
 
   

Vergődöm

Sorsom immár zsákutcába tévedt. Nincs már múltam, nincsen még jövőm. Fakult percek, fásult napok jönnek, s leélni már nincs elég erőm. Nem tudok már élni, miként eddig, kínoznak a hazug szavak. Jövőt lépnék, messze hagynám múltam, ám szavaid visszatartanak. Vergődöm, mint bőrét vedlő lárva, melynek testén ott van...

Tovább...
 
   

Múló emlékek

Egy élet tovatűnt,nem zavarja már, Hideg téli fagy,forró meleg nyár. Langyos szép tavasz,hervadó borús ősz, Vidám kedv elillan,végül a fájdalom győz. Éltem eleget,tán többet,mint kellett volna, De egyszer csak elszállt,tovatűnt az óra. Emlékemben feltűnik messze a múlt, S koszos,sötét könnyem a porba lehull. Elgyötör...

Tovább...
 
   

Két lap között

Két lap közzé szorított szónak érzem magam. A betűk ott sorakoznak, De csak én tudom, mi van oda írva. Nem lát senki, nem tudnak rólam. Keresem a kiutat. Olyan, mintha Csúszna elfelé az asztal lapja. De mozdulni nem tudok. Világba szeretném kiáltatni magam. Láttatni, hogy igen, itt vagyok. De a szorítás nem ereszt. Mint egy befogott száj,...

Tovább...
 
   

Kóbor kedves

Az éjféli holdfény, mint kóbor kedves a tájon, Sétálgat, de itt hagy, elhagy, eltávozik fájón. Borús, sötét éjjelen én már semmit sem látok, Keresek, kutatok, tapogatok, botorkálok. Elmennék, de hova? Éjnek nincs világa, Holdfény is hiába… Vecsés, 2002. március 24. – Kustra Ferenc...

Tovább...