Verseskonyv-versek

Kategória Betegség

Betegség versek. Amatőr és klasszikus betegségről szóló versek.

Gyöngyvirág

Ez itt a tél és tavasz szerelme a hűvös gyöngyvirág megtanít könnyezni a fehéret   Szerelmese lettem e színnek a szavak nélküli világnak az ismeretlennek   Szerelmese lettem a fehér homoknak a porszemek közt a felismerésért a várakozásnak   Szerelmes lettem a télbe a tavasz hitébe a visszatérhető tisztaságban...

Tovább...
 
   

Ez az élet?

Milyen élet ez? Én, még csak huszonkét éves vagyok, De már apát és társat gyászolok. Rövid életemben a torz mosoly özvegye lettem, Gyötrő, lélekölő emlékeket, nem feledhetem… Eddigi életem, nem egy jó leányregény téma, Megyek a szakadék széléig… úgy tűnik, ez séma. Ezt elviselni! Kérem, ehhez kell az erős véna....

Tovább...
 
   

Visszatérés

“Elveszítjük… a halál beállt”, még hallottam: “a szíve leállt” aztán megszűnt minden fájdalom, békesség szállt meg és nyugalom. Felemelkedtem, oly végtelen, fentről néztem, mi lesz most velem láttam még, ahogy lenn küzdenek. De minek? Ott a fény, átkelek. Könnyű vagyok, fényben lebegek,...

Tovább...
 
   
 
   

Vidító

Orvosomat felkerestem, nem láttam már vagy húsz éve, most is csak egy papír kellett, de ő könnyen nem engedett. Nyakában a sztetoszkópja, máris szívemet vizsgálja, mondom én: nincs annak baja, hallgatózik mosolyogva. Na, akkor a vérnyomása, e korban már magasan van, bíz’ az is jó, megfelelő, évek óta semmit nem nő. Kereskedik...

Tovább...
 
   

Horváth Piroska: Hétköznapi legenda

Megkopott ablakon kitekint a talány – azúrkékre ömlik sötét, éji festék, csillagfény sem remeg rideg mennybolt hasán, elvonul a nyár is, költöznek a fecskék, kopasz ágbordák közt kalapál a szíve, pöffeszkedő aggályt már nehezen tűri, fakónak tűnik a fényszivárvány íve, papírvárosokat galacsinba gyűri, kígyóaszfaltokat...

Tovább...

Horváth Piroska: Üveghegyeken túl…

fertőtlenítő leheletű csend gubbaszt, majd hirtelen izgágán inal, görget galacsinba gyúrt múltat át a folyosón a kajla huzat, fájdalom gyöngyözik át a kopott kórházi szöveten, halál keserű csókja ott izzik homlokán, csordogál lassan a ráncai közt – mostohán, üveghegyeken már túl van, áttetsző falakon még látom...

Tovább...

Látogatók

Ezt az oldalt megnézte 88 látogató.

Kövess minket