Filozofikus felfogásban…

Elfojtott vágyakban tobzódnak hevült testek,
Simán megszűnnek, oly’ nagy plátói szerelmek.

Hajnali harmatban tárt karokkal futnék eléd,
De még fekszem, és csak, egy álmot gondolok beléd.

Megállítanám én a szerető, emésztően kedves képeket,
De a harag nem engedi, betonba betapossa a lelkeket.

Völgyecske ölében csobog egy apró patak,
Vize mérgezett, már kipusztultak a halak.

Nyugágyból nézni a bárányfelhőket, gyönyörűség.
Felhőszakadásban berohanunk, ebben nincs szépség.

Olyan napfényes vágy uralkodik a széplélekben…
Az élet meg megy, a borús, fizikai tételben…

Vágyunkból lesz meg a szép remény,
Nem teljesül, csalódás kemény!

Mikor tisztán, már boldogan törülközők,
Konyhában szól telefon, én megőrülök.

Hajnali, első pár napsugár, besurrant a tájra,
De nem látják, nem nyílott még ki… állatok csipája.

Lappangó, de elősettenkedő a kéjem,
Éjjelre, kínos börtönbe löki a létem.

Megütöttelek! Most már csak ülök egymagamba,
Arra vágyva, Te tekints rám, mint igaz barátra!

Van úgy, hogy én bizalmas titkot vetek papírra,
De ügyetlen a sors, eltakarja egy nagy paca.

Vecsés, 2016. július 15. – Kustra Ferenc