Én úgy képzelem el,
hogy a halál egy óriási nász,
legszentebb, legemberibb ölelés.
Nem rém: rémeket elűző.
Több mint a Szerelem,
a Jóságnál is több:
Kegyelem.

Én úgy képzelem el,
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás
és akkorára nő a fájdalom,
hogy nem bírom tovább:
hozzám lép egy fehér ismerős,
szép csendesen lecsókolja a számat,
lefogja ezt a vergődő szívet,
és ennyit szól csak: elnémuljatok.
Erre megszűnik minden indulat.
Erre megszűnik minden fájdalom,
csak gondfelejtő békesség marad:
se könny, se vér, se akarat,
nem lesz már semmi sem.

Elhal a szívem dobbanása,
s végtelen álmok néma lánya
bűvös, tüzes csókjába zár:
Szeretőm lesz egy éjszakára
a széparcú Halál.