Verseskonyv-versek

Címke: Szív

Szív versek. Amatőr és klasszikus versek a szívről.

Karácsonyi álmok

Szállingózik a hó és süvít a szél, a vágyálmok serege életre kél. Várakozással teli napok, s éjek, az érzések ilyenkor igen mélyek. Feléled a szeretet a homályból, előretör az ősi ösztönök honából. Dobbanó szívek, mosolygós arcok, egy időre félretett konok harcok. Kandallóban ropogó tűz, s meleg, ajándékra váró...

Tovább...
 
   

Szívörvény

Egy kicsit valaki… egy kicsit senki. Egy részem valami, egy részem semmi. Túlhajszolt világban árnyak és fények, évekig tanultam, hogyan ne éljek. Be és kilégzés. Mit kell jóvátenni? Hány csepp a könnytenger…? Tudom, hogy mennyi. Sós, de végtelen? Baljós, parttalan? Töredezett énkép sápadtan, szürkén sem hullt...

Tovább...
 
   
 
   

Álomvilág

 

Marsbéli lény emberi testben,
meg nem értettség a tekintetekben.
Magányos hold fényének ragyogása,
homokdűnéken pergő porszemek hullása.

Éjjel álmodó boldogság varázsának üstöke,
mosolyt fakasztó élet öröme.
Egész világra kitáró szívem ajtaja,
s oda belépve senki nem bánt meg soha.

Emberi lelkek tisztelete,
Tovább...

Tovább...
 
   

Mint eldobott kövek…

Soha nem kellett más tulajdona,
lopott percek sosem érdekeltek,
hűség mindenki magánvagyona,
sok szennyet takar díszített szőnyeg.

Csak felvettem, amit más eldobott,
s engem hasonlóképp fölemeltek.
Tán a csillagokba meg volt írva,
hogy “Ők majd egyszer egymásra lelnek”

Összeér a két, sorscsiszolta kő,
mely a másik
Tovább...

Tovább...
 
   

Meggyötörve

Ma valahogy meggyötört a lelkem.
Ma valahogy halkabban dobban a szívem.
Ma valahogy úgy érzem, feladom,
rájöttem az életem… rom halom…

Szeretem, ha az ősz átölel,
pedig ő ragadott tőlem el,
nézem a lehulló leveleket,
s hallgatom, a néma csendet..

A csend szava félelmetes,
így nem lehet leélni egy életet!
A fejemben tombolnak a viharok!
Tovább...

Tovább...

Jelzőfény…

Arra indultam, s őszintén hittem, ha  szívem vezet figyel rám  Isten. Tán rossz helyen jártam, senki földjén, hol sok a vihar, s húz a sors-örvény. Senki nem űzött, önjelölt irány, de hittel lobban jelzőfény tisztán, mint fel-fel villanó viharlámpa, s megmozdul a lélek tépett szárnya, szelídülnek önpusztító szavak,...

Tovább...