Verseskonyv-versek

Címke Szegénység

Szegénység versek. Amatőr és klasszikus versek a szegénységről

Nincstelenek

Fekete vasárnap Mikor nem láthatod, Milyen a nagyvilág. Egy fehér bottal kell, Hogy elinduljál. Majd gondolj rájuk néhanap, Nekik fekete a vasárnap. Mikor nem hallhatod, Mily zajos a világ, Mert a sors egy néma Filmet komponált. Majd gondolj rájuk néhanap, Nekik fekete a vasárnap. Mikor nem beszélhetsz, Pedig ordítanál. A szádról...

Tovább...
 
   

Nagyon szegény lettem

  Szegény beteg vagyok, nem telik semmire. Száraz kenyeret eszek reggel, délbe, este. A szegény betegnek szomorú a sorsa. Éhségtől szárad a szája, hangosan korog az éhségtől a gyomra.   Minek nekem a spájz, nem kell nekem kamra. Úgy sincs benne hús, sem finom szalonna. Száraz kenyér van csak az asztalfiókomba. Magában majszolom...

Tovább...
 
   

A nyomorék

Az utca sarkon egy nyomorék halkan kéreget. A gondozatlan szakállas arcát, megvetően nézik a jóllakott emberek. A jó ruházatú emberek közül a pisi szagú koldust nem sajnálja meg senki. Szívesebben az árokba szeretnék mint a szemetet rúgni. Mélyen nyúlok a kopott tárcám fenekére, a koldusnak néhány tízforintost nyomok a koszos...

Tovább...
 
   

A szegénysoron…

 

***
Szívem keservvel telve nehéz.
Falakon felfutva, sarokban penész.
Virágzik a szegénység, s a spóra
bűzös leheletét, szerteszét szórja.
Torkom, most könnyektől néma,
ajkam egyhamar, nem is nyílik szóra,
gonosz varázslat, ami szívem szorítja!

***
Gyermek sírdogál, halkan zokog.
Látni rajta, ahogy a szeme kopog
az éhség
Tovább...

Tovább...
 
   

KÖNYÖRLÉLEK

Az élet nem szerencsejáték.
Póri passzió inkább.
A nép azon mulat,
akit megaláznak.
Háza vész, tulajdona szerteszalad,
az út – út továbbra is,
de még a letett kő sem marad.
Egyszerre mindenki pöffeteg,
s te a cigit rágod, s hozzá magad.
Nyűtt-ruhás senki vagy –
anyád kötötte holmijaid elszedik,
s helyettük levedlett, zsírpecsétes
Tovább...

Tovább...
 
   

Füstölgő

Sötétből jött szavaid,
mint koplaló szúnyogok.
Tekinteted rideg acél,
deresre dermeszt mindent.
Dekadens lelked féltve terelgeted.
Kézfogásod undortól megremeg,
és határozottan megfojtja az érzelmeket.
Pallérozott szeműek méregetnek téged,
akik soha meg nem találják egyszerűséged.
Hisz nyomortanya mellbevágó látványa,
Tovább...

Tovább...

Villanó fények

Kopott, dohos zöld penészes ruhám
megfagy a rideg tél láttán.
Könnyem csillog jégcsappá dermedt,
ha elolvad, majd kívánok egyet.
Retkes ráncos toboztenyerem
Kivillantom, hátha ehetek.
Cikázik a boldogság s a sok csoda.
Tán délibáb vagyok?
Rögtön ide fagyok.
Pár felvillanó pénzérmével talán
megérem a holnapot,
s nem én
Tovább...

Tovább...