Verseskonyv-versek

Címke: Sötétség

Sötétség versek. Amatőr és klasszikus versek a sötétségről.

A semmibe lebegek

A fény előtt nagy, sötét árnyak lebegnek, Úgy tűnik, el akarják állni utamat. Tovább úszom, küszködve küzdőm magamat, Előre, közben a semmibe lebegek. Próbálok belekapaszkodni a fénybe, De kimerültségem nő, már nem is érzek Semmit, nem érzékelem azt sem, hogy vérzek. Már semmi nem számít… csak haladnék végre. Budapest,...

Tovább...
 
   

Koszos szívvel

Van apám és van anyám, Van istenem, van hazám, Nincsen bölcsőm, szemfedőm, Nincsen csókom, szeretőm. Kérdésem most, Attila, Ki ad ma a szavakra? Huszon évem eldobom, De ki venné meg, nem tudom… Ha neked kell, hát eladom, Vagy ördögre iratom. Majd koszos szívvel köszönök, És temelléd beköltözök. De a hazámért még kiállok,...

Tovább...
 
   

Sötétség uralja a világosságot

Szívedben ha sok a bánat, az égbolt felhőssé válhat, beárnyékolva a Napot az áldott fényt, ami körberagyog. Lelkedre rászáll egy átok sötétség uralja a világosságot, a színek most feketévé válnak megmutatva arcát az elmúlásnak. Ellentétek harca lelkedben oly nagy nyoma sincs már a nyugalomnak, úgy érzed szétfeszíti...

Tovább...
 
   

Az éj sötét madara

Beleveszett a kormos éjbe a hold
ezüst sugara,
ellopta gyöngyházfényét a sötétség
fakó madara.
Reptében károgva borzolta baljós
fekete tollát
és rozsdás hangjával keserítette
másoknak álmát.
A szárnyait szélesen kiterjesztve
jó nagyot csapott,
maga után üszök-fekete, komor
tollakat hagyott.
Szűkölve repíti a kíméletlen
Tovább...

Tovább...
 
   

Ítélet

Ezer meg ezer arcú démonok, hol taszít, hol szeret, hol miatta bolond vagyok. Reggelente nem akarom a Napot, a sötét a barát, a sötét az otthon. A téboly erdeiben érzem jól magam, hol meghalt az idő, hol nincs se ma, se holnap. Kegyetlenség a hatalom,amit kezemben tartok, szikla szilárd jellemmel,csak egy utat járok. Őrület, hogy mennyire...

Tovább...
 
   

Árnyak

Estefelé megnyúlnak az árnyak, szemem kinyitom, de semmit sem látnak. A sötétség, rátelepszik a falakra, félelem zúdul a nyakamba… A szobában ülök, oly régóta, figyelek, minden kis zajra, várok, talán egy csillag bekacsint, várok, talán még lesz fény odakint. A felhők mögül, a hold sem integet, csak a fák hajladoznak, zizegnek,...

Tovább...

Ahogy megalkotta

Ki sokáig sötétben élt szeme megszokja a homályt, nem látja, de mégis érzi a vonzó, csábító irányt. Az éhséget a fény után, vágyat derűs melegségre, óhajt, hogy vakká tett dühét, jósággá színezze. Simává, gyalulni rögös szabályokat. Láthatóvá tenni elvont határokat. Egésszé kovácsolni széthulló szilánkokat,...

Tovább...