Nekünk csak megmarad a jövő emléke
A kincs mely az ajtónkon nem fér be
A kulcs mely semmilyen zárat nem old meg
Titkaink csak sivár suhanó lehetőségek

Leülünk a padra és várunk
Vagy ábrándozva szökőkútba állunk
Napfényben is havas esőt látunk
Száraz van, de mégis csak ázunk

Tárva-nyitva áll a bárka hívó szája
De én ma már nem tudok belépni
Elhagytál a tömegben te drága
És ide csak hű társsal szabad betérni