Egész nap, nagy pelyhekben hullt a hó,
az ég nem élénk kék,olyan szürke,fakó,
a vacogva reszkető tájat figyelem,
csodálatosan szép,úgy szeretem!

A hófelhő felettem lassan elszalad,
a felhőkből a hó kacagva itt marad,
a táj már elszenderedett, nyugodt, csendes,
minden vakítóan,szikrázóan fényes.

A tél olyan fagyos, hideg, de nem számít,
zúzmara hullik, és remegve ásít,
látványa, belevési magát szívembe,
szépsége, ágyát megveti lelkembe.

A tetőkön, már jó vastag a hó dunna,
ide sátrazott, ez lesz az otthona,
a kémény mintha fehér füstöt ontana,
pöfékel belőle, a sok füstkarika.

Fagyos hangok szólnak, reccsennek,
a fenyőágak a földre leheverednek,
néha megzörrennek a fákon az ágak,
és kecsesen integetve,búcsúzkodnak.