Mint űzött vad
Be a rengetegbe,
Úgy menekül lelkem,
Hozzád esedezve.

Keresem a választ
De nem találom soha,
Miért voltál népedhez,
Ennyire mostoha?

Trianonnak hívják
Ez ősi nagy átkot,
Mely kilencven éve,
Minden magyart átkoz.

Elvették országunk
Legnagyobbik részét,
Kárpát – medencének
Legszebb ékességét.

Felvidéket, Erdélyt,
Vajdaságot, Bácskát,
Sok millió magyar
Földjét és hazáját.

Nem, mint lenni szokott
Errefele régen,
Csatában keményen,
Férfiasan, szépen.

Orvul és galádul
Íróasztal mellett,
Aljasan, mocskosul, T
Tőlük ennyi tellett.

Míg bent mulatoznak
Kiveszik a részit,
Szétmarcangolt hazánk
Ezer sebből vérzik.

Ekkora gyalázat
Nem ért még nemzetet,
Vizsgálják már felül!
Vagy tényleg elveszett?

Összeomlott népünk
Szörnyű fájdalmában,
Siratták e hazát
Széltében – hosszában.

S lassan felocsúdván
Hogy magukhoz tértek,
Emléket állítván
E meggyötört népnek.

Trianon keresztjét is
Felépítik régen,
Ság hegynek ormára
Hadd ragyogjon szépen.

Ott áll az még ma is
Délcegen és bátran,
Mint sok társa máshol,
Szerte e hazában.

S majd évtizedek jöttek,
Néma hallgatással,
S kommunista hadak
Nagy – nagy árulással.

Szégyenletes módon,
Mit akarnak ezek?
Ellökték maguktól
A kinyújtott kezet!

Letagadták népünk
Kívül rekedt részét,
Elodázván ezzel,
A megoldás végét.

Most meg fent északon
Egy megbomlott elme,
Még soha nem látott
Nyelvtörvényt szeretne.

Elcsatolt magyarok
Édes anyanyelvét,
Elvenné ő bizony,
Hogyha mi engednénk.

Inkább azt üzenjük
Tanulja meg nyomban,
Hisz még ilyen szép nyelv,
Nincs is Euronban.

Eleget szenvedtünk
Ez évszázad alatt,
Magyarok Istene,
Lődd már ki nyiladat!

Uram, Teremtőm
Szánd meg e Nemzetet,
Újra együtt legyen,
Ami már elveszett.

De nézd mi világlik
A Kárpátok felett?
Tán Csaba Királyfi
Már haza érkezett?

Csillag ösvényein
Sólyom szálldos szépen,
Hirdeti a békét,
Ezen a vidéken.

Fényesedik végre,
Idelent most minden,
Európa szabad,
Áldja meg az Isten.

Így lett ez megírva
Trianonnak vége,
Eltűnnek határi,
Egymás után végre.

Kiöntvén szívünket
Haza oltárára,
Emlékezzünk bátran
Trianon napjára.

Csüggedés és bánat
Ne emésszen minket,
Inkább mutassuk ki,
Erőnket, hitünket.

Feltámadt e Nemzet
Végre valahára,
Boruljunk hát vígan
Egymásnak vállára.

S mi most mindannyian
Mutassuk meg végre,
Hogy magyar a magyarnak
Is lehet testvére!