A vén Tisza-partján boldogan integet felém egy szőke hajú lány.
Szemében táncot jár a nyári napsugár.
Szava édes akár mint a méz,
fogja a kezemet előttünk hömpölyög a víz.

Hány évet vártam, hogy újra lássalak…
Arcomon az időnyoma szépen látszanak.
Megvénült már, öreg lett a fiatal diák.
Megsimogatja ősz haját az érett szőke leány.

Neki szép arcán az idő csak keveset fogott,
a kórházba ritkán süt be a nap,
keveset napozott.
Elmerengve nézi mind a két szemem,
látja teljesen kihalt lelkemből már a szerelem.

Sétálunk a parton lassan, némán csendesen.
Néha nézek rá,
Ő szorosan fogja a kezem.

Majd mosolyogva a régi múltunkról beszél,
Én némán hallgatom
közben fodrozik medrében a víz.

Magamtól némán kérdezem.
Miért múlt el nyomtalan a nagy régi szerelem ?