Rád gondolok, s ez jó nekem.
Mennyi emlék kavarog a fejemben.
Rég láttalak: de nem baj!
Lényed a szívemben, helyet foglal.
 
A szerelmet sem lehet látni, megfogni,
csak a szívünkkel lehet érezni.
A hiányod, a lelkemre telepedett, de
már gyógyítgatom a sebeket.
 
Hallgatok egy dalt, a kettőnk dalát,
de ez a dal kettőnkre, már rá nem talál.
Már nem pereg könny le az arcomon,
hisz ez már csak az én dalom!
 
Rád gondolok, és nézem a hajnalt.
Látod? A nap akkor is felkel, ha te nem vagy.
Beragyog az ablakomba, s
dédelget a karjaiba.
 
Nem azért fúj a szél, hogy arcom tépje szét!
Beletúr a hajamba,
csókot ad az arcomra, átöleli a vállam,
s nem hagyja, hogy fázzam.
 
Este a nap, nem azért fon a tóra hidat,
hogy hozzád szaladjak, csak
hogy csodáljam a gyönyörű csillogást,
lássam, hogy az élet mily csodás!
 
Egyedül, még éjszaka sem vagyok,
hisz minden csillag nekem ragyog,
táncot járnak a kedvemre, s
a hold karjában fekszem le.