Fullasztó kocsmában felvizezett sörrel
bánatomat oltom, unalmas közönnyel.
Jobban szeretnék a boldogságra inni,
csak nem tudok én már senkinek sem hinni.
Keresem a vigaszom a pohár fenéken,
de hol lent, hol fent, mint küllő a keréken,
mert kétszínű a világ: fekete és fehér,
rég kifolyt a rózsaszín a szemem sarka helyén.
Már tisztán látom, hogyan működik világ:
Hatalomról, Pénzről, Szexről ódáznak az imák.
A habokba merülök, hogy inkább ne is lássatok,
mint az erőltetett mosolyok, hisz azok is látszatok…
Rossz kedvemet talán, majd pálinkám elfedi,
hogyha nem, hát akkor szomorúan felfedi.
És mondhatjátok rám, túl pesszimista vagyok,
én optimista volnék, csak sötét felhők takarják a napot.