Nem mindig vagyok túl jól nevelt,
hogy ki rontott el, s mit, nem tudom…,
néha durcás vagyok, mint egy kisgyerek,
s körömcipőben az utcán, a követ rúgom…

Nem mindig értem az életet,
pedig ifjúságom már messze integet,
szinte naponta eret vágnak zavaros
se füle, se farka, furcsa képletek…

Nem mindig hiszem, amit látok,
mert díszlet takarja a tényeket,
de ki szereti mindig a sivár valót,
szívesen nézegetek színes képeket…

Nem mindig fogadom el a szót,
pedig szeretem a csengését,
van, hogy belém mar a fullánkja,
nem tűröm szótlanul mérgezését…

Nem tudok megalkuvó lenni,
épp ezért sokra nem is viszem,
s még, ha romlik is a látásom,
a dac ott lapul bennem és figyel…

…ám általában szelídségem szárnyaló,
megirigyelhetnék az angyalok…
a szívem telve van jósággal,
de csak ennyim, amit adhatok…