Vonatjegyünket nem mi váltottuk
Az Égi Rendezőtől ajándékba kaptuk
Néhány kalapos a kezünkbe tolta
S mi nyúltunk érte- bár ne tettük volna!
Sose tudtuk hova s meddig szól
csak nekivágtunk céltalanul.
Kis ideig Együtt utaztunk
a Végtelenbe zakatoltunk.
Tudtuk nincs más megoldás
Hisz láttuk már az utolsó állomást
Mégis nehezen ment a kiszállás.
Emlékeinket hátrahagyva
álldogálva egy csöndes peronon
hallgattam szavaidat telefonon:
“Bízz bennem!Higgy bennünk!”-
még most is tisztán hallom…
Hirtelen egy megkopott,fénye vesztett mondat
S robogó vonatként tűnt el minden Pillanat…
Nincsenek már párhuzamos sínek
nem látható semmiféle Végtelen
S nem vár e vonat arra már,
ki a peronon csak némán álldogál
és tétovázva kétfajta élet közt hezitál.
És bár sírva robogok a vonattal tova
bennem vigaszként zakatol a gondolatok sora:
ha a Régi vonaton is,de talán majd együtt érünk ODA
a nagy közös végállomásra…
Ott majd letesszük hatalmas bőröndünket
s angyalok lyukasztják vonatjegyeinket.
Kibontatlan Emlékektől nehéz néhány csomagunk
Benne némán lapul sok-sok közös dalunk.
Közülük egy szívünknek kedveset kiválasztunk
Amit az égi színpad ragyogásában előadunk…
Hát ennyi…
Ennyi volt a közös “Mivilágos”utazásunk.