Mire jó, ha bántod lelkem?! Csak gyötrelem, hogy szeretlek…
Szüntelenül vádolsz engem, így örökre temetlek!
Szép volt sok perc, s a múltunkat én egyre csak fájlalom,
Hogy mi elmúlt, így ért véget… Itt nyugszik, de fáj nagyon.

A teher alatt, mit tőled kaptam, roskadozva lépek,
Erőm nincsen – így ment minden. Elmúltak az évek…
Most mégis, mintha hiány volna, mi körülöttem lengedez,
De nincs jó indok… S a magány ma engem újra felfedez.

Megleszek így, én akartam, de bennem él a fájdalom,
Hogy elmúlt végleg, s fejed többé nem nyugszik a vállamon…