mint aki már csak visszanéz
fonódó ujjak halálomig él
köldököm alatt igenis fél
mint aki már csak visszanéz

mint aki már csak visszanéz
nem érdekel az ostoba keresés
van ruhám mely már nem szenvedés
mint aki már csak visszanéz

pislákoló gyertya újra meg újra
fújja irány az álom hol kopogás
nélkül boldog lehet anélkül,
hogy önmagát vállalva megrémül

ó rugódzó ágy benne tested le-
nyomata én nem csak egy részt
akarok belőled ha az abszolútum
nem p-vel írott kérlek nézz még
rá és vállald te azt amit fél
szélnek ereszteni hogy hozzád
érve arcod simogassa amíg nem
leszünk már csak összefonódott
örök-boldogság