Menekülés

várom megint, hogy jöjjön újra
a szivárvány szépségét messze felülmúlja
megadja nekem a mámoros lökést
tudom… a torkomra tettem a kést

mégis tudatom, testem és a lelkem
szomjazza az érzést, mely nélkül elvesztem
a fényt, mely feltárja nekem a kiutat
kegyetlen valóság, folyton rosszat mutat

pusztítás, pusztulás, fegyverek és bűn
éhezés, járványok, politika, zűr
nem lesz itt változás, ameddig én élek
gyermekemnek majd szép mesét mesélek

addig is túlélek, hajszolom az örömöt
carpe diem érzés… majd beleőszülök
nem látom a végzetem, de nem is sajnálom
önpusztítás ezerrel, nem üldöz rémálom

elfüstölt éjszakák, táncoló fények
zene, pia, nők… az idegen lények
testet öltött vágyak, köddé vált emberek
meg, amit láttatnak a csúnya vegyszerek

félre szép emlékek, pihenjetek szépen
veszem a kalapom, és olajra lépek
csúszok is veszettül, bele a bomlásba
mégis jólesően dőlök lassan hátra

eltölt a nyugalom, lassan belefolyok
látom az aurám, néhol kicsit kopott
érzékeim nyílnak, zene oldja agyam
semmi különös… ilyen ez az anyag