Megszülettem!
Hatalmas hegynek termékeny méhéből,
Anyám két combja közül a vágytalan sötétségből
Pillantottam meg a napfényes világot.
Gondtalanul az élet ritmusát követve
Kövekhez simulva erre, arra,
Mindegy-merre csörgedeztem.

Bölcs évszázados fák óvtak széltől és fénytől,
Hogy utam kezdetén gyermeki testem meg ne törjön,
S most már messze anyám biztonságos méhétől
Lelkem s bizodalmam erõs testet öltsön.

Az életem olyan egyszerű!
Csobogás, aztán patak, majd folyó
S egyszer majd óceán.

Valamikor csermelyként megszülettem,
Hogy valamikor halálomat a tengerben leljem.
S a tenger olyan szeretettel fogadott,
Hogy észre sem vettem, már sós víz vagyok.

Olyan jó érzés!
Egy hatalmasnak része lenni,
S részként olyan hatalmasnak lenni.

Hoppá! Újból megszülettem?
Vagy most haltam volna meg?
Nem tudom!
De újból az élet ritmusát követve
Kövekhez simulva erre, arra,
Mindegy-merre csörgedeztem.

Ó Istenem kérlek,
Oktass, hogy éljek!
Ismerjem meg mindazt a szépet
Mit velünk önmagadnak
Teremtettél meg.