Fehér a táj, sűrűn esik a hó, mint egy pép,
Félelmetesen, furcsán, fantasztikusan szép.
A nagy fenyők glédában őrzik a szépséget,
Hó, fehér takaróként őrzi a hideget.

Mindenütt fehér hó, kemény hideg és magány,
Ember vastag bundában, botor ki itt vagány.
E körülmények között végigmenni, helytállni
Embert próbáló feladat; hittel kitartani!

Ily’ körülmények között, hófehér világban,
De, fontos meleg helyet találni lett lészen.
Zord erdőben nem kerül utamba kápolna,
De látom, fény szűrődik ablakon; kiskocsma.

Márvány főoltár helyett söntés; van tea is,
Kis fenyőfa áll rajta, ég még két gyertya is.
Kis gyertyák még égnek, melegséget sugároznak,
Betetőzése kinti, rideg mesevilágnak.

Egy embert megkérdezek, ő ott a kocsmáros,
Válaszol, majd megkínál teával, az rumos.
Mondja; nem a hideg, mivel meg kell küzdenem,
Barátok között keressem az ellenségem.

Felhívta figyelmemet; bízzak, küzdjek tovább!
A győzelemnél, sehogy nem adhatom alább.
Ő már látja, hogy beérik majd, munkám gyümölcse,
Látható időn belül piros lesz a termése.

Tanácsot megköszönve a teát fizettem,
Tovább tevékenykedek, élem az életem.
Erősen bízok, bár szép a táj, hogyha havas,
Eljő kikelet és meleget hozó tavasz.

Vecsés, 1998. november 22. – Kustra Ferenc