A kis hídon állok, most a némaság ölel,
pedig nyáron itt oly sok csókot adtál,
ősz van, rozsdaszínűek lettek a levelek,
nézem a felleget, ma a nap sem kelt fel.

Sétám során, itt mindig sokáig állok,
a csodás tarka – barka színek intenek,
a remény megdobogtatja árva szívemet,
egy új szerelemről, szeretetről álmodok.

Gyorsan elmúlt a nyár, elmúlt a szerelem,
még most is vágyom kezed melegére,
de érzem, ez már csak álom marad,
meg kell változtatnom, szomorú életem.

Friss, hűvös a levegő, szinte harapni lehet,
a köd most költözött fel a fellegekbe,
nézem a folyó tükrében megviselt arcomat,
látom az égkékjében, az aranyszínű fényeket.