Időkapszulába zárjuk emlékeinket
A MI VILÁGUNKAT s benne a kincseinket.
Mi két lelket egykor összekötött
Csupa emlék marad csupán
Ami tudjuk jól: örök.
Az utunk már végképp kettéágazott
Hisz a szélirány is megváltozott.
Ám mi viharvert csónakunkkal
szeljük tovább az Élet habjait
Tétován keressük
lelkünk szilánkos darabjait.
Egy örökös körforgás volt..
Egy soha véget nem érő történet
Mely oly gyakran megérintett.

Tegnapból Ma, mából Tegnap
Utolsó érintés…utolsó pillanat.
Arcodat az ESŐ soha nem mossa el
Nem lesz homályosabb egyetlen égi könnyel.

Egykor fakorongba is bevésted nevemet
Mintha ezzel kötötted volna össze lelkünket.
S ha majd évek múltán is eszedbe jutok
Érzem hogy arcodra akkor is mosolyt csalok.
Megsárgult lap leszek a Boldogságcseppekben
Melyet merengőn lapozgatsz magányos estéken.
“Sakkormajd”felnézel a tejút csillagjaira
Egyiken ott kuporgok lábamat lógatva..
Hol sírva,hol kacagva..rólad végképp lemondva.