A gyönyörű nyár elején.
A barackos kertbe és a zöld mezőbe járok.
A hegyek rejtekén millió színes vadvirágot,
sok színes madarakat látok.
Ha rét kerül az utamba a zöld pázsitján lépkedek.
Még a mókus eszi az elemózsiát a fán,
én utána kémkedem.
A nyári napsugara lágyan simogat,
az enyhe szellő ránk lehel.
Közben a fülembe súgja mindig nevess,
ne add fel.
Mert még neked nagyon sokáig élni kell.
Virágos rét zöldje nekünk ragyog,
a sok vadvirág nekünk illatoz.
Mintha örök nyár várna ránk.
Az enyhe szellő azt súgja most.
Kedves olyan jó veled sétálni a hegyekben,
a völgy ölén.
Mint fotelben hátra dőlve olvasni a legszebb költeményt.