Itt van már az este,
az ég sötétbe borult,
Az utcák is elcsendesedtek,
hallani, ahogy az esőcseppek,
egymással versenyezve,
az ablakpárkányhoz sietnek.
Aztán egymásra találva,
összebújva, eggyé válva,
mint az összeolvadt lelkek
boldogságban megpihennek.
Ha én is esőcsepp lehetnék,
folyton csak hozzád sietnék,
hegyen-völgyön átrohanva,
elmúlástól sem riadva,
ölelő karodba bújnék.
Ott egy kicsit elidőznék,
majd magamat összeszedve,
elindulnék fel a hegyre,
felkúsznék a nyakszirteden,
egész addig menetelve,
amíg arcodhoz nem érnék.
Elbújnék szemed sarkában
s mindaddig ott maradnék
míg meg nem indít a lelked,
szemedből egy sós könnycseppet,
akkor aztán előbújnék,
a könnyeddel egyesülnék,
s létem boldogan feladva
indulnék Veled utadra.