Mikor csak néha találkoztunk,
mikor még csak álmodoztunk,
mikor megfogtad a kezem,
akkor jó volt az életem.
 
Vártam a pillanatot,
mikor hozzád simulhatok.
Vártam a pillanatot,
vártam nagyon az a napot.
 
Mikor még gondolat volt, hogy
kezed pihen a derekamon.
Mikor még gondolat volt, hogy
ajkad tapad az ajkamon.
 
Mennyivel könnyebben éltem,
hagytam, hogy a remény éltessen.
Mikor szerelmünk beteljesedett,
minden természetes lett.
 
Már nem érzem, hogy
meg akarod fogni a kezem,
már nem úgy áhítozol, a
csókomra sem.
 
Jaj, csak újra kezdhetnénk!
Még mindig, egy hideg padon ülnénk!
Még mindig fognád a kezemet!
Nagyon sokára nyújtanám át a szívemet.
 
A múltat vissza nem hozhatom,
de azon gondolkodom,
Mit kéne tennem nekem, hogy
újra érezzük mindketten.